Coaching

Magamról

Coaching
Horváth Tibor

A nevem, Horváth Tibor,  a  Bázis Addiktológiai Szolgálat társalapítója és Szakmai vezetője vagyok.
A coachingot 2013 óta tanulom folyamatosan, a Grow csoport képzésein kezdtem, egyéni és team illetve csoport coachingot tanultam, majd a PTF Coachig és vezetés kurzusán folytattam.

Ezidáig elsődlegesen a nonprofit szférában tevékenykedtem és éltem meg sikereket, jellemzően a rehabilitáció különböző szintjein. Mentorként, tanácsadóként, szakmai irányítóként. Kedvelem az innovatív módszerek alkalmazását és képessé váltam intézményes keretek közé megálmodni és kivitelezni módszereket, programokat.  Elkötelezett vagyok abban, hogy a megszerzett tudásomat, más emberek javára fordítsam, ebből eredően országszerte, több intézmény alapításában és működtetésében kaptam esélyt a képességeim kibontakoztatására. Ebben a küzdelmes tizenöt évet felölelő folyamatban váltam vezetővé, miközben rengeteg tapasztalatom gyűlt össze, minden szinten sokat tanultam magamról.  Arra jutottam, hogy a legfontosabb talán az volt, hogy a saját megoldásaimat találhattam meg az önmegvalósítás közben. Mint coach, szeretném  ezen tapasztalataimat olyan módon kamatoztatni, hogy az ügyfeleim is  a nekik megfelelő tempóban találhassák meg saját útjukat és megoldásaikat.  Tehát  mindenkinek segíteni, aki fejlődni akar, többet akar kihozni magából, meg akarja valósítani az álmait vagy éppen önmagát keresi, vagy elakadt egy probléma kapcsán. Hiszek abban, hogy mindenki vezető  az élet bizonyos területén, akár formális vagy informális értelemben, de a coaching nem csak vezetőknek segíthet.

„Ha minden ember egyedi, akkor olyan segítő folyamatok kellenek, melyek kellően rugalmasan alkalmazkodnak az egyéni adottságokhoz, semmint hogy a személyiséget szabjuk hozzá valamiféle viselkedéselméletekhez”

Milton. H. Erickson,M.D.

A coachingról

A coachingnak többféle definíciója létezik.
Péter Szabó mestercoach a képkeretezéshez hasonlítja a coaching folyamatát. Szerinte „a coachingbeszélgetés során a coach egy (gondolati) keretet teremt az ügyfelének, amelyben aztán az ügyfél felragyogtatja céljait, megoldásait és az ezekhez vezető első lépéseket. Ez a keret, amelyet a coach szerkeszt meg, célirányos kérdésekből, megerősítő visszajelzésekből, bátorító hallgatásból és hasznos összefoglalásokból áll. Ezáltal az ügyfél teret és időt kap arra, hogy rendezze gondolatait, konkretizálja céljait, tudatosítsa erőforrásait és megtervezze következő lépéseit. A coach legfontosabb feladata arról gondoskodni, hogy az ügyfél megkapja mindehhez a megfelelő keretet. De a képkeretezőhöz hasonlóan a coach sem kezdi el maga alakítani a képet.

A coaching egy olyan módszer, amelynek során strukturált beszélgetéseken és gyakorlatokon (önismereti, kommunikációs, stb.) keresztül a coach afféle személyi edzőként segít kliensének abban, hogy az megoldjon egy adott problémát az életében, az ügyfél  maga találja meg a saját legjobb megoldását egy adott helyzetre. A coach többféle oldalról világítja meg kliense számára az adott problémát és tükröt tart neki a folyamat során, ami által az fejlődhet az önismeretében. Mivel érzelmileg nem vonódik be (barátokhoz, családtagokhoz hasonlóan), ezért új perspektívákat tud kínálni. A szemléletformálás és szemléletváltás révén a kliens magától is megtalálja a kivezető utat.

A coaching menete

A coaching az ügyféllel való partneri együttműködés, olyan gondolatébresztő és kreatív folyamat, amely arra inspirálja az ügyfelet, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából személyes és szakmai szempontból is. A coaching folyamat során mindig egy adott problémán dolgozunk.

Többféle területen tevékenykednek coachok, így tehát segíthetek nehéz helyzetek megoldásában:

  • meglévő lehetőségek jobb kihasználása
  • önértékelés, társas kapcsolatok javítása
  • kiégés, motivációvesztés kezelése
  • személyes életcélok elérése
  • kommunikáció, tanulás
  • társkeresés, párkapcsolat
  • szülő-gyerek kapcsolat
  • munkával, munkahellyel, magánélettel kapcsolatos belső-külső elvárások, megfelelések
    káros szenvedélyek esetén. És/vagy akkor, ha vezetőként az alábbi problémák/dilemmák merültek fel:
  • Hogyan értessem meg magam munkatársaimmal?
  • Hogyan tudnék megfelelő döntéseket hozni?
  • Hogyan kezeljem a napi konfliktusokat?
  • Elborít a stressz, mit tegyek?
  • Hogyan javíthatnám kapcsolataimat kollégáimmal?
  • Hogyan vigyek sikerre egy komplex szervezeti átalakítást?

Hogyan segít a coaching?

A coaching egyedi szolgáltatás, és elkülönül a terápiától, tanácsadástól, mentoringtól és a  tréningtől egyaránt, nem a múlttal foglalkozó, az élet régi eseményeit feltáró és annak feldolgozását segítő módszer. A coaching jellemzően megoldásfókuszú  technika, a jelennel foglalkozik, a jövő érdekében, a miértek keresése helyett a hogyanok megtalálása a cél. Akik résztvevői lesznek egy coaching folyamatnak, megtapasztalhatják annak élményét, hogy:

  • másképp látják majd személyes kihívásaikat és lehetőségeiket,
  • megerősödik gondolkodásuk és döntéshozó képességük,
  • fejlődik személyes hatékonyságuk,
  • nő az önbizalmuk, és
  • közelebb kerülnek munkájuk és élet-szerepük beteljesítéséhez.

Coaching szolgáltatásaim

  • egyéni coaching  – magán személyeknek
  • team coaching (vezetői csoport, szervezeti egység, projekt team stb.)
  • csoport coaching (Egyének  fejlesztése csoportos helyzetben, a csoporttagok és coach közreműködésével, itt nem homogén csoportról van szó)
  • spirituális coaching  (Keresztény szemléletű keretet biztosító, a megoldásokban a bibliaismeretet sem nélkülöző segítői attitűdöt jelenti, a coaching nem szimplán problémamegoldás, hanem fejlesztő, szemlélet-és személyiségváltozással járó folyamat, ami az Istennel való  kapcsolat erősítését is feltételezi és a hitben való növekedést eredményezi.)

Kinek segíthetek

A for- és nonprofit szféra szereplőinek

Csoportoknak: 

  • multinacionális cégek dolgozóinak, itt dolgozó csapatoknak
  • a szociális szféra szakembereinek, intézmények stábjainak
  • a nonprofit szféra szereplőinek, dolgozói csoportjainak

Magánszemélyeknek:

  • vezetőknek
  • segítő szakembereknek a szociális és egészségügyi szférából
  • vállalkozóknak, üzletembereknek

Elérhetőségek:

Horváth Tibor
tanácsadó, mentor, coach,
Tel: +3620 426 14 54
Cím: 7621 Pécs, Király u. 21. mail: progressziv.coaching@gmail.com

Honorárium:

Egyéni megállapodás szerint, mely az első találkozás alkalmával kerül megbeszélésre. A life coaching óradíjak irányadóak, 5-15.000 Ft / óra. A Díjazás egyéni esetekben adomány vagy barter szolgáltatás formájában is lehetséges.