Akkreditált képzés

Szenvedélybetegek hatékony kezelése bio-pszicho-szociális szemléletmód alkalmazásával – Bázis Program

A továbbképzés rövid ismertetése

A függőséget, mint bio-pszicho-szociális betegséget tekintjük. Értelmezésünk szerint ugyanis egy olyan, az életfolyamatokat érintő (biogén) betegség, amely egyben hatással van a lélek (psziché) állapotára és a társas (szociális) kapcsolatokra is.

A szenvedélybetegségből való felépülés, ill. hatékony kezelésének folyamata akkor veszi kezdetét, amikor a beteg felismeri és elfogadja azt a tényt, hogy számára semmilyen körülmények között sem lehetséges alkoholt vagy egyéb hangulatmódosító szereket biztonságosan fogyasztani, ill. a függőséget jelentő viselkedést ismételni. A függőségből való felépülés legnagyobb akadálya a tagadás. Ezen elhárításainak áttörésében környezete visszajelzései segíthetik, ezért fontos a szenvedélybetegek korai elérése, kezelésbe vétele, a betegség mielőbbi feltárása, a betegségbelátás segítése. A szenvedélybetegekkel folytatott hatékonyabb beavatkozás érdekében mindenkor szükséges figyelembe venni az egyén- és környezete körülményeinek rendszerét (lehetőségeit, korlátait) és valamennyi érintett szükségletére, igényeire építve, aktív bevonásukkal meghatározni a kezelés céljait és lépéseit.

A továbbképzés által megcélzott szakemberek esetében fontos a függőségek (bio –pszicho – szociális) működési mechanizmusainak, – pozitívan és negatívan – befolyásoló tényezőinek megismerése (társas vetületek, szenvedélybeteg- játszmák, szerepek), hogy e megértés által hatékony módszerek (az adekvát kommunikációs technikáktól, a megfelelő kezelőhelyekkel való kapcsolatfelvételig) alkalmazására váljanak alkalmassá.

A résztvevők az előadásokat követően feltehetik kérdéseiket, dilemmáikat, interaktív formában feldolgozva mindennapi tapasztalataikat, ami az információk befogadását is segíti.

A képzés újra-akkreditáltatása folyamatban van.

Facebook